Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
article preview

B.Ú.É.K 2022

Tisztelt Szápáriak, Kedves Olvasó! Ismét eltelt három hónap, de ami a legszebb egy újabb év is. Engedjék meg, hogy ismét beszámoljak az elmúlt hónapok sikereiről.

Tisztelt Szápáriak, Kedves Olvasó! Ismét eltelt három hónap, de ami a legszebb egy újabb év is. Engedjék meg, hogy ismét beszámoljak az elmúlt hónapok sikereiről.

2022.jpg

Szerencsésnek mondható, hogy gyermekeink zavartalanul jártak, illetve járnak iskolába, óvodába és nem kellett átállni online oktatásra. Önkormányzatunk az előző évekhez hasonlóan ebben a tanévben is segítette a településünkön élő gyerekek beiskolázását.

Sok programot szerveztünk a könyvtárral közösen a gyerekeknek, volt Halloweeni Party, adventi kézműves foglalkozás és a népszerű írónő Sohonyai Edit “Úristen, kamasz lettem!” című író-olvasó találkozójára is vártuk a gyerekeket. Az idősebb generációkra is gondoltunk, hiszen volt szüreti felvonulás és az idősek napi rendezvényünkön is egy fantasztikus meglepetés fellépő párost tudtunk hívni, hogy szórakoztassák az időseket.

Az előző évekhez hasonlóan az idei évben is kaptak ötezer forintot az idősek, Szápár Község Önkormányzatától és a Szápári Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatától közösen.

Természetesen az Adventi időszak is tele volt feladattal, hiszen áthelyeztük a betlehemet és egy gyönyörű feliratot is kapott településünk erre a szép ünnepre. Pályázatokból sem volt hiány, hiszen felújításra került a Kossuth utca egy szakasza, szintén ebben az utcában a vízelvezető árok egy része is elkészült.

De sikeresen pályáztunk önkormányzati temető infrastrukturális fejlesztésre, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan felújítására és hamarosan egy új Ford Ranger típusú gépjármű is gazdagítja településünket. Összefoglalva a helyi önkéntesekkel és képviselő társaimmal közösen egy kimondottan jó évet zárhattunk.

Én köszönöm mindenkinek az áldozatos munkát, a javító kritikákat és mindenkinek egészségben, sikerekben gazdag boldog új évet kívánok!

Köszönettel:

Trojákné Szita Katalin

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.

Nyelvek

MagyarDeutschSlovenčinaEnglish

Profilkép

Regisztráció oltásra


Pontos idő


Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás.



Időjárás


E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL


Magyar Falu Program


Családok otthonteremtési kedvezménye


Pályázat figyelő


Ügyfélkapu


Levelezőlista


Elérhetőség

Szápár Község Önkormányzata

8423. Szápár Rákóczi utca 2

06/88/587-110 vagy 06/88/587-111

szaparionk@freemail.hu

Statisztika

Most: 10
Összes: 638526
30 nap: 14461
24 óra: 255