Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
article preview

Napközi Erzsébet-tábor Szápáron 2020

Elkezdődött a Napközi Erzsébet-tábor programsorozat Szápáron 2020. július 13-án. A programok főbb helyszínei a helyi művelődési ház és a szabadidő park voltak.

Elkezdődött a Napközi Erzsébet-tábor programsorozat Szápáron 2020. július 13-án. A programok főbb helyszínei a helyi művelődési ház és a szabadidő park voltak.

 

109684218_279495223484699_4286437765470658937_n.jpg

 

Gyülekező minden reggel 8 órakor volt a művelődési háznál, ahol a gyerekek megtudták a napi feladatokat.

  • Hétfői napon Balogh Tamásné tartott egészségügyi előadást a gyerekeknek, ahol megismerhették a helyes kézmosás fontosságát, mérhették egymás lázát és szó esett még többféle betegségről és tüneteiről. Az ebéd után izgalmas játékos vetélkedő következett, ahol a gyerekek csoportokba verődtek és a településen kialakított állomásokat kellett nekik megkeresni, ahol feladatok és kérdések várták őket.
  • Keddi napon a sporté volt a főszerep, délelőtt ügyességi versenyek, sorversenyek és gömbfoci várta a gyerekeket. Délután zumbázni tanultak Harkányi Barbarától, majd Vastag Richárdtól tanulhattak népi játékokat és népdalokat. Ezt követően a Jásdi Szlovák néptánc csoport és a jásdi iskola tanára tartott előadást, ahol a gyerekek Szlovák népdalokat tanultak.
  • Szerdai napon mindenki felvette a túrabakancsot és a hátizsákot, hiszen a csapat túrázni indult a Parragra. Elsétáltak a kilátóhoz, ahol egy kicsit játszottak és beszélgettek, majd a várva várt szalonna és virslisütés következett. A finom lakoma után, akinek még volt kedve és energiája, az kedvére rúghatta a bőrt.
  • Csütörtökön kicsit lazább nap következett, hiszen a túrázásban kifáradt a csapat. Éppen ezért délelőtt a gyerekek fejtörő játékokkal, társasjátékokkal küzdöttek meg egymás ellen. Délután pedig kézműves foglalkozás keretein belül, Rezván Erzsébet avatta be a gyerekeket a harisnyavirág kötés rejtelmeibe, ahol a többség pillangókat és méhecskéket készített. A résztvevő gyerekek a harisnyavirág kötés közben, csillámtetkót is készíthettek egymásnak vagy akár saját maguknak.
  • Pénteki nap is izgalmasra sikerült, hisz délelőtt a Zirci Rendőrőrs kutyás bemutatóját láthatták a gyerekek, ahol feltehették kérdéseiket, illetve felpróbálhatták a golyóálló mellényt és a sisakot, de a gumibot és a bilincs is nagy érdeklődést keltett. Délután a Zirci Önkormányzati Tűzóltóság látogatta meg a tábort, ahol a gyerekek betekintést nyertek a tűzoltók munkájába és felszereléseibe, majd, akinek kedve volt az beülhetett a tűzoltókocsiba, amivel tettek egy kört a falu körül. A tábor zárásaként egy kis délutáni Disco-val lepték meg a gyerekeket, ahol Nagy József szolgáltatta a zenét, majd egy hatalmas pizza party-val zárták a programsorozatot.

Trojákné Szita Katalin polgármester, köszöni mindenkinek a segítséget, aki segített abban, hogy ez a tábor ilyen színvonalon létre tudott jönni és megtudott valósulni, köszöni a gyerekek kitartását és a fegyelmezett viselkedését, köszöni a Zirci Rendőrőrs, illetve a Zirci Önkormányzati Tűzóltóság közreműködését. Reméljük jövőre ismét lesz Napközi Erzsébet-tábor, hiszen a gyerekek rengeteg élménnyel és tudással gazdagodtak.

N.Z.

 

 

 

A mappában található képek előnézete Napközi Erzsébet-tábor Szápáron 2020

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.

Nyelvek

MagyarDeutschSlovenčinaEnglish

Profilkép

Pontos idő


Elsősegély

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!



Hírek


Időjárás


E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL


Magyar Falu Program


Családok otthonteremtési kedvezménye


Pályázat figyelő


Ügyfélkapu


Levelezőlista


Elérhetőség

Szápár Község Önkormányzata

8423. Szápár Rákóczi utca 2

06/88/587-110 vagy 06/88/587-111

szaparionk@freemail.hu

Statisztika

Most: 8
Összes: 173766
30 nap: 20686
24 óra: 369