Erzsébet tábor – 2022

2022.10.21

Idén harmadik alkalommal rendezhettük meg Erzsébet-táborunkat a gyerekek nagy örömére 2022. július elején. Az első napon a nagy meleg miatt a helyi művelődési házban, ahol a gyerekek délelőtt társasjátékokkal és különböző gyerekjátékokkal tölthették el az időt. Délután a Szápári Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat tartott bemutatót a Szlovák kultúráról és még lángossal is kedveskedtek a gyerekeknek.

Második napon délelőtt kézműves foglalkozások voltak a gyerekeknek, volt gyanta készítés, csuhéból készítettek virágot és babákat. Délután a rossz idő miatt játékfilmet nézhettek a művelődési házban.

Harmadik nap ismét kézműves feladatok voltak délelőtt, készültek szélfogók, kisebb tárgyak és a nagy sikert aratott Nutellás-Csokis nyalóka sem maradhatott el. Délután a sporté volt a főszerep, voltak sorversenyek és persze foci.

Negyedik napon ismét tartalmas programokkal várták a gyerekeket, hiszen kipróbálhatták a Bubi-focit, az óriás kosárlabdát és az óriás darts-ot is. Este 18-órától szalonna és virslisütés, majd, amit a legjobban vártak az esti sátorozás következett, hiszen többen a szabadidő parkban aludtak sátorban.

Az ötödik napon délelőtt lovaskocsikázás volt a faluban, majd ezt követően a kipróbálhatták néptánc tudásukat a gyerekek. Ebéd után megérkeztek a Zirci Önkormányzati Tűzoltóság kollégái és mutatták be felszereléseiket, amiket a bátrabbak ki is próbálhattak.

Befejezés képen a gyerekeket körbevitték a faluban a tűzoltóautóval. A szervezők köszönik a gyermekeknek, hogy ott voltak, a szülőknek pedig azt, hogy ismét bíztak bennünk és elengedték őket. Szápár Község Önkormányzata köszöni mindenkinek a munkáját hiszen ezzel mosolyt csaltak a gyerekek arcára és ismét egy felejthetetlen tábori élménnyel gazdagodtak.