Húsvéti fészekrablás 2024
Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezte Szápár Község Önkormányzata a húsvéti fészekrablást. Ebben az évben is húsvét vasárnap délelőtt került megrendezésre a program, amire most is szép számmal jelentkeztek fészekrakók.
A húsvéti fészekrablás lényege, hogy a fészekrakók a kerítésükre vagy a házuk elé jól látható fészket építenek és abba ajándékot helyeznek el. Ez lehet plüssfigura, saját kézzel készített kis tárgy, festett vagy csokitojás, de lehet bármilyen édesség. Gyönyörű napsütésben a már megszokott módon csoportokban vagy szülői kíséretben járták a gyerekek a falu utcáit és keresték a kirakott fészkeket.
A település polgármestere Trojákné Szita Katalin büszkén mesélte, hogy jó volt látni a gyerekek arcát amikor megtalálták a kedvükre való játékot vagy édességet. Elmondta azt is, hogy a gyerekek sem voltak hálátlanok, hiszen rengeteg köszönő levelet, rajzot vagy valamilyen ajándékot hagytak cserébe az elvitt édességek vagy játékok helyett. A szervezők elmondták, ha lesz rá lehetőség jövőre, ismét megrendezik ezt a programot, hisz remek kikapcsolódás a gyerekeknek vagy akár az egész családnak.
Szápár Község Önkormányzata köszöni a fészekrakó családok felajánlását és mindenkinek, aki részt vett a programban.