II. Falusi disznóvágás Szápáron
A résztvevők újra vidéki hangulatban tölthetnek el egy egész napot, miközben megismerkedhetnek a disznóvágás népi hagyományával és részesei lehetnek a munkafolyamatoknak.
Már a készülődés is nagyon jó hangulatban telt, hiszen a Covid járvány óta a
településen ilyen program nem volt. Reggel hét óra magasságában megérkezett a
már leszúrt disznó, előkerült a pálinka és kezdetét vették a munkálatok. Idén
is sikere volt a fatüzelésű perzselőnek, hiszen a mostani fiatalok nem nagyon
láttak ilyet és akinek kedve volt az ki is próbálhatta. A disznó feldolgozása
közben sorra hozták az italokat, süteményeket, pogácsát és egyéb finomságokat a
helyiek.
Jó volt látni, hogy vannak még kis falunkban olyan emberek, akiket
érdekelnek a közösségi programok és ezért készültek a rendezvényre. A
rendezvényre még húsz kilométeres távolságból is érkeztek és menet közben
kapcsolódtak be a programba. Az elkészült finomságokat délután 16 órától
lehetett megkóstolni és örömmel töltötte el a szervezőket, hogy a szomszéd
településekről is érkeztek érdeklődők és jó szívvel fogadták a frissen készült
ételeket. A rendezvény ideje alatt megrendezésre került az I. Borverseny, amint
a jelenlévők végig nézhettek és megkóstolhatták a nevezők borait.
A nap végeztével, a helyi művelődési házban egy Retro bulival zárult a rendezvény. Szápár Község Önkormányzata köszöni mindenkinek az áldozatos munkáját, a rengeteg finomságot, amit a helyi asszonyok készítettek és a sok finom bort, illetve pálinkát.
N.Z.