Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk mindenkinek!
Tisztelt Lakosság, Kedves Olvasó! Újra eltelt három hónap és ismét szeretném tájékoztatni Önöket a településünket érintő eseményekről.
Mint
ahogy az előző magazinban megírtuk az önkormányzati épületbe visszaköltöztünk
és most már örömmel mondhatom, hogy a felújítási munkálatok befejeződtek és
zavartalan az ügyfélfogadás. A könyvtár épületében is befejeződnek a
munkálatok, már csak pár apróbb javítási munkák vannak hátra és ott is helyre
áll a rend.
A helyi könyvtár is új környezetben, megújult könyvkínálattal várja
a kicsiket és nagyokat. A ravatalozó felújítása is hamarosan végéhez ér, itt
már csak a mellékhelység burkolása van hátra és az urnafallal van némi teendő.
Ami a jövőképet illeti az nem túl biztató, hiszen ahogy már beszámoltam
korábban róla az energia válság minket is keményen próbára tesz. Sajnos a gáz
világpiaci ára hiába csökken, az önkormányzatunkhoz tartozó intézmények fűtési
költségei kilencszeresére nőttek. Szerencsére a villamos energiánál némi
csökkenés volt az elmúlt időszakban.
Sajnos idén, az Erzsébet táboron kívül még
semmilyen pályázati lehetőséget nem nyitottak még meg önkormányzatunk számára,
így jelenleg bizonytalan az idei év. Az biztos, hogy az önkormányzat
működéséhez a fedezet megvan és ez nincs veszélyben. De nem csak a rossz hírek
vannak, hiszen történtek jó dolgok is az elmúlt hónapokban.
Megrendeztük a II.
Falusi disznóvágást és az első borversenyt, ami nagyon jó hangulatban telt. Itt
is szeretném megköszönni a sok önkéntes munkát és rengeteg felajánlást. Az idei
évben is szeretnénk megrendezni a Saláta fesztivált, amihez a pályázati
források hiányában támogatókat keresünk és előre láthatólag meglesz rá a fedezet.
Már lehet jelentkezni a Nyári Napközi Erzsébet táborra, ami idén is a szabadidő
park területén kerül megrendezésre. Idén is megrendezzük a gyerekek nagy
örömére a húsvéti fészekrablást a tavalyi évhez hasonlóan. Terveinkben van,
hogy ősztől településünkön több év után újra megnyissuk az óvoda kapuit, ezzel
is könnyítve a szülők mindennapjait és a gyerekek biztonságosabb hazajutását.
Nagyon sok tervünk van, de sajnos pályázati források szükségesek ezek
megvalósításához. Én és a képviselő társaim folyamatosan azon dolgozunk, hogy
településünk élhetőbb legyen és az itt élőknek akár kézműves, akár kulturális
programokat tudjunk biztosítani a szürke hétköznapokban.
Én ezekkel a gondolatokkal magam és képviselő társaim nevében Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek.
Trojákné Szita Katalin
Polgármester