Súlyos baleset Szápáron

2018.03.18

Szápárhoz közeli kereszteződésben történt a borzalmas baleset, tudtuk meg Hegedűs Zoltántól a Szápár Polgárőr Egyesület elnökétől.

Fotó: https://www.police.hu

Elmondása szerint a személykocsi sofőrje a stop tábla ellenére behajtott a kereszteződésbe, és nem adta meg az elsőbbséget a balról érkező dolgozókat szállító kisbusznak. Az ütközést már egyik kocsi vezetője sem tudta elkerülni. A munkásokat szállító kisbusz felszaladt a partfalra, majd az oldalára dőlve állt meg az árokban. Hegedűs Zoltán a riasztás után egyből értesítette a helybéli polgárőröket, hogy aki tud az, azonnal álljon szolgálatba, mert nagy baj van. Ezt követően értesítette a Jásdi Polgárőrség elnökét, Dénes Katalint is a történtekről, és kérte, ha tudnak, akkor segítsenek be a feladatok ellátásába. A polgárőrök fő feladata a forgalom irányítása és a helyszínen lévő emberek kizárása az érintett területről.

Fotó: https://www.police.hu

A helyszínelés idejére az érintett útszakasz egy részét lezárták, és Szápár irányába terelték a forgalmat.

Nagy Zoltán