Szüreti felvonulás 2024 + Video

2024.09.25

Csodaszép időben került megrendezésre az idei szüreti felvonulás az elmúlt hétvégén.

Az előző évekhez hasonlóan, most is a szabadidőparkban volt a gyülekező 2024 szeptember 21-én a déli órákban. Most is minden jelenlévőt vendégül láttak egy tányér paprikáskrumplival, amit a szakácsok már kora reggel feltettek főni. Idei évben az időjárás nagyon jó volt, szinte perzselte a felvonulókat a nap, így minden megállónál finom ételekkel és hűsítő italokkal tudtak felfrissülni az érdeklődők. A mostani felvonuláson is lovasokkal, lovaskocsikkal, traktorokkal és gyalogosan történt. 

Idén is voltak állomások, ahol az ovisok kis műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek, majd őket a Salátafesztiválról már ismert, Felcsúti Fütyülős Tánccsoport műsora követte. A tánccsoport minden tagjának köszönjük a kitartás és a hangulatot, amit az egész felvonulás ideje alatt adtak, ezzel is emelve a rendezvény színvonalát. Köszönjük a szőlőhegyben lévő gazdáknak a vendéglátást, hiszen ott tényleg volt minden, ami szem szájnak ingere, aki ezt a részt kihagyta az igazán bánhatja. 

Természetesen idén sem hagytuk ki a Szápári Ökofarm és Biomalom területét, hiszen itt is minden évben finom, egészséges ételekkel és italokkal várja felvonulóinkat a Palik család, amit itt is szeretnénk megköszönni. A felvonulás végén visszaérve a szabadidőparkba, aki akart az még ehetett a megmaradt ételekből és finom italok mellett jókat beszélgethettek. Szeretnénk mindenkinek megköszönni a részvételt, a helyiek által kínált sok finomságot, amivel a felvonulókat várták. Köszönjük a Szápári Szlovák Nemzetiségtől kapott süteményeket és köszönet azoknak, akik dolgoztak az előkészítésben, dekorációkon és ezzel szebbé tették a napunkat.

Szápár Község Önkormányzata